Bejelentés



tortenetek
scifi...scifi...

MENÜ








Üzenőfal


Név:

Üzenet:



ÉRZÉKEK ÓVODÁJA





/…vizsgálati anyag statisztikai feldolgozáshoz…
… Kutató Intézet 6.labor.
Vizsgált időszak; 2055.02.22. /…egy átlagos, hó végi hétköznap délutánja…/
Vizsgált helyszín; EÜSZC. / Egyészségügyi Szórakoztató Centrum /
Vizsgálati módszer: közvetlen mintavétel véletlenszerűen kiválasztott alanyok beültetett, személyi chipjéből, a pszichoaudiovizuális leolvasóval. /


Amelie belépett a tükör-fülkébe és kezébe vette a programozót.
Nézegette magát egy ideig…Milyen is legyen ma?…Valami nagyon extrát akart.
Ma bizony össze kellett szednie magát, hiszen ebben a hónapban ez az utolsó „mozijegye”.
Ha elhasználja ezt az alkalmat, akkor csak az otthoni, vacak vidi-sisakra számíthat a hónap végéig.
A jövő hónap elejéig csak álmodhat a komplex szimulátorról.
Magasságát megtartotta, de egy kicsit karcsúbbra vette az alakját. Csapzott, rövid fekete haját laza, gesztenyebarna hajzuhataggá zongorázta át.
A szeme alól letörölte a táskákat, álla alól a tokát…és még néhány apróbb részletet finomított.
Elégedetten nézett végig virtuális önmagán:
- Igen! Ez az, így kéne kinéznem a valóságban is!
Szexis, fekete, csipkés harisnya, melltartó, tűsarkú költeményt varázsolt magára.
Aztán áttért az étlapra.
Ez hamar ment, hiszen már egész nap ezen járt az esze munka közben.
Határozott elképzelése volt.
Megkomponálta a helyszínt csupa bor-vörös bársonyból, ébenfából és aranyból. Édes, nehéz keleti illatot választott, és lüktető, buja, izgató zenét.
A szereplőket is hamar összeválogatta; egy karcsú, filigrán szőke nőt, egy magas, hosszú szőke hajú , kék szemű fiatal férfit és egy villogó fogsorú, fekete fiút.
Ma nem válogatott az előre megkomponált koreográfiák közül, hanem gyorsan bezongorázta, hogy a kiválasztott szereplők milyen sorrendben pontosan mit is csináljanak…és hogyan…

Már a programozás annyira felizgatta, hogy futólépésben ugrott ki a tükör-fülkéből, és sietett a fekhely felé.
Otthonosan elhelyezkedett a keskeny, de kényelmes ágyon. Karjait, lábait a megfelelő helyekre fektette.
Behunyta a szemeit és érezte, ahogy a berendezés pántjai rögzítik a végtagjait, ahogy a szenzorok, mint fürge kis gyíkok végigfutnak a testén, és a megfelelően érzékeny pontokon megállapodnak.
Bizsergett mindene, nagyon felizgatta az a „műsor”, amit mára összeállított magának.


Jeff nem volt valami fantáziadús fiatalember, mindig a kész klisék közül választott.
Majdnem mindig az 573-ast választotta, csak ritkán nézett bele más műsorszámokba, a változatosság kedvéért.
Idefelé, gondolatban már az 573-as képei villantak fel az agyában.
Ma nem zavarta, hogy „kopasz kapszulával” utazik.
Máskor, ha beszállt egy kapszulába, Mercédesz belsőt, az ablakokra pedig trópusi tájat választott. Ma nem törődött az úttal, csak az úti célra koncentrált, sokadika volt, hitelpontjait a fontos dolgokra tartogatta.
Az 573-as pedig nagyon is fontos volt neki. Úgy érezte, ezt a klisét direkt neki találták ki.
Szerette, ahogy a tengerparton a só illatú, friss szél borzolja dús, szőke haját, ahogy a mediterrán napsütés melegíti bronzos, barna bőrét, ahogy a nyelvén, a torkán végigbizsereg a fűszeres görög bor…
Szerette, ahogy az 573-as történet két kis lakk fekete hajú japán tündérkéje végigsimogatja, végigcsókolgatja izmos, karcsú testét…
Szinte semmit sem módosított az 573-ason, annyira megfelelt az igényeinek, az ízlésének.
Még az intenzitás gombot is csak ritkán nyomta meg, ha éppen egy csókot, egy ölelést erősebben kívánt, ha még egy pohár bort szeretett volna, vagy erősebbre kapcsolta a szelet, melegebbre a napsütést.


A fülig-száj mosolyú fekete fiú Amelie vállát markolta, fejét hátravetette…
Gyönyörű, izzadtságtól csillogó csupa izom mellkasán megjelent egy piros betűs felirat:
„ Számlája lassan kimerül. Óhajtja igénybe venni a jövő havi hitelkeretét? „
Amelie már gondolkodni sem nagyon tudott, mohón csapott rá a gombra.
- Igen! Igen! Igen! – kiabálta magán kívül.
- Nem érdekel a jövő havi hitelkeret…- gondolta – hiszen holnap úgyis be kell feküdnöm a kötelező megtermékenyítésre. Huszonöt éves vagyok, már megkaptam a harmadik felszólítást is. Ha a holnapi időpontot is kihagyom, még belenyúlnak a hitelszámlámba valami bírság ürügyén…jobb lesz túlesni ezen a kellemetlenségen. Még jó, hogy csak egy hónapról van szó…Egy hónapig lesz bennem az a kellemetlen kis vacak, az embrió, aztán kiveszik az orvosok, és inkubátorba teszik. Ott pátyolgatják, amíg meg nem születik. Egy hónapig szédülni fogok és hányingerem lesz, legkisebb gondom is nagyobb lesz, mint a szex…nyugodtan elhasználhatom most a jövő havi keretemet is. Akkor viszont belefér még egy extra is , egy félóra Bruce Valentinoval…a 12-től 82-ig minden nő képzeletét felizgató sztárral…persze a virtuális változatával…Igen, ez még belefér…
Az extra persze hamar leolvasztotta a keretet, de Amelie elégedett volt.
Elcsigázottan, remegő kézzel és lábbal kecmeredett le az ágyról.
Ügyetlenül cibálta magára szürke pulóverét, szürke nadrágját.
A kiábrándítóan kivilágított szoba falán megjelent egy piros betűs felirat:
„ Köszönjük, hogy igénybe vette szolgáltatásunkat! Viszont látásra! „


A szomszéd szobában Jeff éppen megnyomta az intenzitás kapcsolót.
Szeretett volna még egy pohár bort.
A lány haján csillogott a napfény, ahogy Jeffhez hajolt. Mohón csókolni kezdte.
Aztán a lány hirtelen kibontakozott az ölelésből, karjaival eltolta magától a fiút, mellén megjelent egy piros betűs felirat:
„ Számlája lassan kimerül, amennyiben nem veszi igénybe az intenzitás kapcsolót, még hatvan másodpercig élvezheti az 573-as műsorszámot.”
Jeff nagyon vágyott arra a még egy pohár borra, makacsul újra lenyomta a kapcsolót.
A kapcsoló beragadt és minden eltűnt: a tengerpart, a lányok…sötétbe borult a szoba.
Jeff mérgesen tépkedte le magáról a készülék pántjait, lesöpörte magáról a szenzorokat, és leugrott az ágyról. Idegesen rángatta magára ruháit, és egy nagyot belerúgott az ágyba.
- Rohadt dög! Benyelted minden pénzemet, és pofátlanul besztrájkoltál pont a csúcs előtt! Rohadt dög! Rohadt dög!

Kitapogatta a kilincset, és kimenekült a kivilágított folyosóra.


Jeff rohant lefelé a mozgólépcsőn, ujjaival beletúrt vörhenyes, ritkás hajába, olyan mozdulattal, mintha még mindig a dús, szőke sörény pompázna a fején.
Könyökével beleütközött az előtte bizonytalanul a korlátba kapaszkodó Amelie táblaszalonna-szerű hatalmas hátába.
- Anyád! – rikácsolta a debella.
- A tied! – vinnyogta vissza a kis nyüzüge.


----------------------------------------------


Megjelent: 2006. februárjában az ÚJ GALAXIS 8. számában.
2015.05.11. Lidércfény oldal.


Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!