Bejelentés



tortenetek
scifi...scifi...

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.








Diófás mese

...

 

Diófás mese

 

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy kőműves, úgy hívták, hogy András. Ez az András egy szép nagy házban élt a kicsi város szélén a feleségével, Juliskával, meg a két szép gyermekével, Karcsikával és Karolácskával.

András az évek során sok szép házat épített, bőségben, gazdagságban éltek. Ahogy telt-múlt az idő, a gyermekek felcseperedtek, Andrásból András bácsi, Juliskából Juliska néni, Karcsikából Károly, Karolácskából pedig Karola lett.

Amikor Károly feleségül vette a szépséges Mariskát, a kicsi város legeslegszebb lányát, András bácsi egy szép, nagy házat épített nekik a saját házával szomszédos telken. András bácsi a két ház közé egy diófát ültetett, hogy vasárnaponként, ebéd után legyen hol hűsölni, beszélgetni.

Kis idő elteltével Karola is férjhez ment. Ő a szülői házban maradt a férjével, Ambrussal, hogy ha majd András bácsiék megöregszenek, gondjukat viselhesse.

Éltek hát boldogan a két szép házban. A fiatalok dolgoztak, az öregek öregedtek, vasárnaponként ebéd után pedig valamennyien a diófa árnyékában hűsöltek, beszélgettek.

Telt-múlt az idő, Karoláéknak született három szép gyermeke is, két fiúcska, és egy leányka. Mariskáékhoz azonban csak nem talált oda a gólya. Mariska eleinte szépségét féltve maga hessegette el, aztán a madár talán megsértődött, mert felé sem nézett.

Karola gyermekei szépen növögettek, okosodtak. Otthon, a kertben megtanultak fára mászni, mókusokkal kergetőzni, diót gyűjteni. Az iskolában megtanultak írni, olvasni, számolni, a világban eligazodni. A szép Mariska meg egyre irigyebb, keserűbb és mogorvább lett. Egyre csak rágta Károly fülét, hogy építsen kerítést a két ház közé.

– Karola gyerekei, kutyái, meg a macskái összetiporják a kertemet. Azért ez mégsem járja! – kiabálta mérgesen.

Károly nem akart kerítést építeni, nehogy megbántsa az édesapját, édesanyját, meg a testvérhúgát. A mogorva Mariska minden nap rágta Károly fülét, de az csak nem állt kötélnek.

Hanem amikor az öreg kőműves meghalt, és eltemették, Mariska megmakacsolta magát.

– Vagy felépíted végre azt a kerítést, vagy ebben a minutában elhagylak! – rikácsolta.

Mit volt mit tenni, Károly kénytelen- kelletlen, de megépítette a kerítést. De hogy szeretett testvérhúgának kedvezzen, úgy építette meg, hogy a nagy diófa Karoláék kertjébe legyen.

Na, volt is sírás-rívás mind a két házban. Karoláék azért búslakodtak, mert Károly most már a kerítésen túl lakott, és nem ült oda hozzájuk hűsölni, beszélgetni vasárnaponként, ebéd után. A mogorva Mariska meg azért kiabált mérgesen, mert ezentúl nem szedhette össze a diót.

A házsártos asszony dúlt-fúlt mérgében, de nem bontathatta le a kerítést, hiszen ő építtette. Tehetetlen mérgében ráparancsolt Károlyra, hogy vágja le a kerítésen átlógó ágakat, ő maga pedig őszönként átdobálta Karoláék kertjébe a lehullott faleveleket.

Szomorúan nézte ezt őszönként Juliska néni, Károly és Karola édesanyja, és bizony pár év alatt el is emésztette a bánat.

Telt-múlt az idő, Karoláék gyermekei szépen felcseperedtek. Elvégezték az iskoláikat, megházasodtak és gyermekeik születtek. Munkát a távoli nagyvárosban találtak, oda is költöztek.

Karolából Karola nagymami, Ambrusból Ambrus nagyapi, Károlyból Károly bácsi, a szépséges Mariskából pedig ronda, ráncos, vén banya lett.

A két ház között pedig még mindig ott tornyosult a félig megcsonkított, de még így is hatalmas diófa.

Karoláék sokat búslakodtak, mert ritkán láthatták a gyermekeiket, unokáikat. A gyerekek hívták őket magukhoz a nagyvárosba, költözzenek hozzájuk, ne búslakodjanak a kicsi város szélén kettecskén.

Karoláék örömest el is fogadták a szíves meghívást. Azon nyomban meg is hirdették a házukat eladásra.

Került is vevő hamarosan.

Élt a kicsi város lakótelepén egy nagy panelház tizedik emeletén egy fiatal házaspár, Imre és Irma. Volt nekik négy kicsi gyermekük. Kinőtték a kicsike kis panel lakást és tágasabb otthont kerestek.

Amikor Karola megmutatta nekik a takaros házat és a szép kertet a hatalmas diófával, egyből belé szerettek. Irma boldog volt, hogy most már lesz hol fára mászni, mókusokkal kergetőzni a kicsi gyermekeknek és még dió is kerül telente a kalácsba. Karoláék is boldogok voltak, hogy ilyen kedves család költözik a házukba.

Mindenki boldog volt, csak a mogorva Mariska nem.

Amint megtudta, hogy mi történt, esze nélkül szaladt a kicsi város nagy hivatalába és azonmód földmérőt hivatott. Addig-addig mesterkedett, magyarázott, mézes-mázoskodott, amíg hogy-hogy nem a földmérő úgy mérte ki a telekhatárt, hogy a diófa Mariskának jusson.

Amint megvolt a hivatalos papíros, nagy hirtelen embereket fogadott, kivágatta, fel is apríttatta a hatalmas diófát.

Hanem aztán eljött a költözködés napja. Mikor Irma és Imre meglátta, hogy se híre, se hamva a hatalmas diófának, bizony nem akarták már megvenni a házat.

– Ha nincs diófa, nem kell a ház! – sírt Irma.

Sírtak, ríttak a gyerekek is, hiszen anyjuk, apjuk mászni való fát, meg diós kalácsot ígért nekik. Szaladtak is Irmáék rögtön ügyvédhez, ingatlanoshoz, meg a bankba. De hiábavaló volt a nagy szaladgálás, mert a kicsi város nagy hivatala úgy döntött, hogy érvényes a szerződés, mert bizony a nagy diófát nem foglalták bele, vessenek hát magukra.

Mit volt mit tenni, a fiatalok a gyerekekkel csak beköltöztek a házba. Szomorúan ténferegtek a kopár udvaron, igen búslakodtak. Hanem aztán Imrének mentőötlete támadt:

– Ültessünk egy másik diófát!

A gyermekek abba is hagyták a sírást-rívást, és Irma szemében is öröm csillant. Szaladt is Imre azon nyomban a faiskolába, vett is egy szép, erős csemetét. Gödröt ástak, vizet hoztak, elültették a kicsi diófát.

- Nőj nagyra, de gyorsan! Nőj nagyra, de gyorsan! – kiáltozták a gyerekek, és tapsikolva szaladgáltak a kicsi kis diófa körül.

Véletlenül éppen arra járt egy jó-tündér.

Meghallotta a gyermekek vidám kiáltozását. Suhintott egyet a varázspálcájával, és láss csodát, a kicsi csemetéből egyből hatalmas, dús lombú, terméstől roskadozó diófa lett.

Mikor a mogorva Mariska ezt meglátta, vörösödött, vörösödött az arca, minden haja szála külön-külön rezgett a dühtől, és…Puff!...Megpukkadt mérgében.

Károly bácsi sírt egy sort valaha csodaszép felesége után, tisztességgel eltemette, aztán gondolt egyet, lebontotta a kerítést, és elszegődött pót-nagypapának a gyermekek mellé.

Azóta is boldogan élnek és vasárnaponként, ebéd után a hatalmas diófa árnyékában hűsölnek, beszélgetnek.

 

 

Megjelent:

Írjunk.hu oldal 2012.09.13.

 

Vissza a NOVELLÁK főoldalra




Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!