- Van egy visszatérő álmom. Mostanában különösen gyakran jön elő…Álmodom valami hosszabbat, és ez a visszatérő kép pedig csak úgy, közben, mint a tv-ben a filmekben a reklámok…bevillan egy pillanatra. Aztán megy tovább a másik , hosszabb álom. - És mi ez a bevillanó álom? – fordult hátra Péter. Útközben beszélgettek, és Péter többet nézett hátra Klárára, mint előre az útra. Klára mégis olyan biztonságban érezte magát a kocsi hátsó ülésén, mintha a táj, amit az ablakból látott, csak filmen vonult volna el előtte. Bízott Péter rutinjában, ügyességében, nyugodtan fecsegett mindenféléről, ami éppen az eszébe jutott. Nem félt, hogy kiegyenesítenek egy kanyart. - Ez a bevillanó kép ez nagyon érdekes, nem tudom pontosan leírni, mert olyan rövid időre villan be, hogy nem tudom rendesen megnézni, megjegyezni, hogy reggel lerajzolhassam. Viszont amikor újra látom, azonnal felismerem. - Mégis, mi van a képen ? - Semmi más, csak néhány csillag; egy csillagkép… - Néha én is álmodom csillagokról, de reggelre teljesen kimegy a fejemből. Most, hogy így mondod, rémlik valami. Felidézted az elfelejtett álmot… - Fekete alapon halványan színes fénypontokat látok. Fekete bársonyon színes ékkövek…Mindig olyan ismerősek. De olyan más, mint a valóság. A valóságban, ha felnézek az égre, nagyon sötétkék alapon látom az alig színes fénypontokat. Sötétkék a bársony, és haloványak az ékkövek. - Igen, ez biztosan a légkör miatt van. Talán egy űrhajóból lehet azt látni, amit te álmodsz.
Klára ölében fészkelődni kezdett az eddig szundikáló kiskutya. Fekete-fehér foltos bundácskájában, mókás pofijával olyan volt, mint egy kis bohóc. A kiskutya nagyot ásított, a másik oldalára fordult, és folytatta a szundikálást. Az állatkórházból vitték hazafelé, még kába volt a gyógyszerektől. Klára kis kedvence igen mérges kis jószág volt, most is egy verekedés nyomait stoppolták össze rajta. Klárának a kutyáról eszébe jutott egy eset, amit rögtön el is mesélt Péternek. - Egyszer későn este tartottam hazafelé. Áramszünet volt. Se az utcai világítás, se az ablakok nem zavarták a csillagok fényét. Megálltam bámészkodni. Sokáig néztem a sötétkék bársonyt, a halovány ékköveket…Kerestem azt a bizonyos csillagképet. De még hasonlót sem találtam. Nézelődés közben elszívtam egy cigarettát. Ahogy el akartam dobni a csikket, leengedtem a karom, az ujjaim hirtelen valami puhát és meleget érintettek. A szívverésem is majd elállt az ijedtségtől. Na, és mit gondolsz, mihez értem hozzá a nagy sötét, süket éjszakában ? - Na, mihez? – nézett hátra kíváncsian Péter. - Hát a szomszédék nagy, fekete dobermannja ült a lábamnál, és bámulta a csillagokat, vagy csak azt nézte, hogy én mit nézek. - Nem csoda, hogy megijedtél. - Szerencsére annyira megijedtem, hogy hang se jött ki a torkomon. Ha sikítani tudok, biztosan megharap. - Szerencséd volt! – nevetett Péter. - Igen is, meg nem is. A kutya nem evett meg, de a csillagképet sem találtam meg. Talán, ha még tovább nézelődhettem volna… - Lehet, hogy az a csillagkép nem is létezik, csak a te álmodban. - Lehet. De az is lehet, hogy nagyon is létezik. Az a furcsa érzésem van mindig, hogy nagyon is jól ismerem ezt a képet. De nem tudok rájönni , hogy honnan ismerem.
Péter most előre fordult, és kezdett komolyabban odafigyelni az útra, a vezetésre, hiszen most kanyarok, útszűkületek, koszorúval díszített diófák, és egyéb csemegék következtek. Tudta, most már vége a beszélgetésnek. Klára házáig már nem hall többet kutyákról és csillagokról, hiszen Klára is jól ismeri az utat, és nem fogja elvonni a figyelmét.
- Mindenki visszatért az anyahajóra? – kérdezte a parancsnok. - Nem uram, ketten még hiányoznak. – felelte Zetta. - Ki az a kettő? - Pet-er, és Kla-ra uram. - Leadta nekik a kódot? - Igen uram, az előkészítő, bevillanó kódot már több időegység óta sugárzom nekik, de egyszer sem jeleztek vissza. Az indulási kódot is leadtam, de nem reagáltak. - Ellenőrizte a rendszert? - Igen uram, a helyzetjelzőjük működik, de a kommunikátoruk bizonytalan. Régóta vannak már lenn a terepen, sok minden történhetett a készülékeikkel. Nem tudom, mennyit vehettek az adásból…Küldjek le értük valakit? - Arra már nincs idő. Hol vannak most? - Egy közép-európai város közelében. Távolodnak tőle. - Mindketten ott vannak? - Igen uram. - Máskor is előfordult már, hogy azonos ponton tartózkodtak? - Igen uram. - Ez szabályzatellenes. De ez most nem érdekes…Gyakran tartózkodnak ugyanazon a ponton? - Gyakran, de szabálytalan időközönként. - Zetta! Próbálta már akkor hívni őket, amikor azonos ponton vannak? - Nem uram. Az álomfázist, amikor a kommunikátoron legjobb a vétel, mindig más-más helyen töltik. - Nincs idő megvárni, hogy álomfázisba kerüljenek…- a parancsnok hangosan gondolkodott – viszont azonos ponton tartózkodnak…A két, ki tudja milyen állapotban levő kommunikátor talán elég erős lesz, ahhoz, hogy vegyék az üzenetet… - Adjam le a jelet? – kérdezte Zetta. - Igen, próbáljuk meg!