Bejelentés



tortenetek
scifi...scifi...

MENÜ










RADAREGÉR

Radaregér – Pakk,csett,pszííí Márta felriadt álmából. Mélyen aludt, de erre a hangra mindig felébredt. – Már megint egy egér…– gondolta. A papucsát alig találta a sötétben, sokáig kotorászott a lábával az ágy mellett. Végre sikerült belebújnia. Magára kanyarintotta a köntösét és csendben, nehogy valakit felébresszen, kitapogatózott a konyhába. A konyhában, ahonnan a félreérthetetlen hangokat hallotta, kitapogatta a kapcsolót, és felkapcsolta a kisebbik villanyt. Az álmosságtól még egy kicsit bódultan benézett a mosogató alatti szekrénybe. – Valóban van valami a csapdában…de nem látom jól…hol is a szemüvegem ?… Visszaóvakodott a szobába, kitapogatta a polcon a szemüvegét…felvette. Mióta szemüveget hordott, ijesztően jobb volt a hallása. Mostanában majdnem minden éjjel felébred arra, hogy lecsapódik a csapda, visít az egér és neki azonnal meg kell néznie, hogy fogott-e valamit. A férje szerint előző életében biztos, hogy macska volt. – Macska, vagy nem macska, ezt látnom kell ! Már elég sok egeret fogtak ezzel az egérfogóval, a mosogatószekrény alatt. Most is volt benne valami. – Na a macskáknak megint van reggelije…Józsi majd reggel kiveszi a csapdából, és kidobja nekik… Lehajolt, hogy jobban megnézze. – Egek ! Ilyen egeret még nem láttam ! Mi a csoda ez ? A mászkálásra, villanyolásra felébredt a férje is, és az egyik gyerek. Nézegették a zsákmányt mind a hárman. – Egy egér ! Ezért csinálsz ekkora zajt ? – mondta a férje álmosan és már indult is vissza az ágyába. – Ez lehet, hogy cickány. – mondta kicsi Márta, aki közben szintén felébredt. – Ez nem cickány ! A cickány nem ilyen. Láttam már cickányt, de az nem ilyen volt. – mondta a nagyobbik fiú. – Ez pont olyan, mint egy egér, csak egészen más…– állapította meg a kisebbik fiú. Gáborka bölcsességén jót nevettek, de még sokáig nézegették a furcsa egeret. Az egér egyébként valóban elég furcsa volt ; Az eddig fogott egerekhez képest satnya volt, egész teste hosszúkás, az orra csőrszerűen hegyes. És a bajsza…hát az volt az igazán különleges. Más, rendes egérnek van néhány vékony, hosszú szőrszál az orrán, de ennek egy egész csokor volt vastag, erős szálakból. És nem csak az orrán, hanem a farkán is… Sokáig nézegették, aztán csak visszafeküdtet még aludni. Alaposan visszaaludtak. Reggel alig hallották meg a vekker hangját. Reggel a gyerekek álmosan somfordáltak elő a gyerekszobából. Nagy nehezen legyűrték a reggelit. – Anyúúú ! – szólalt meg Gáborka – Hol van az a radaregér ? – Milyen radaregér ? Miket beszélsz ? Inkább öltözz már ! Elkésünk a buszról. – morgolódott Márta – Radaregér…radaregér…miket beszél ez a gyerek… – Anyu ! – mondta most a nagyobbik fiú – elviszem a biosz tanáromnak azt a furcsa egeret, hátha ő tudja, hogy mi is ez. – Megbolondultál ? A tanárnőd nő. Ha viszel neki egy döglött egeret, sikítani fog. – De anyu. Mindenféle ronda, preparált dögöket szokott behozni az órákra. Megfogja őket a kezével, és mutogatja nekünk. A múltkor békát is boncoltunk. – Fiam, az nem ugyanaz ! Arra előre felkészül lelkileg, tudja, hogy pár perc múlva egy giliszta lesz a kezében. Az egyszerűen nem ugyanaz, mint ha te minden bevezetés nélkül elé teszel egy döglött egeret. – De ez nem egyszerűen egy döglött egér. Ez egy radaregér…vagy mi. – Radar, vagy nem radar, lényeg az, hogy ne sokkold feleslegesen a tanárnődet, főleg ne témazáró dolgozat napján, egy héttel az osztályozó értekezlet előtt. – Lehet, hogy igazad van. Így aztán az egér egyelőre maradt, ahol volt, a csapdában. Márta elkísérte gyerekeit a buszhoz, aztán bevásárolt. Ilyenkor mindig sokan voltak a kis falusi vegyesboltban, hiszen a legtöbb anyuka elkísérte gyerekeit a buszhoz, és ilyenkor érkezett a friss kenyér is. Mártát nem nagyon izgatták a falu pletykái, inkább csak akkor kapcsolódott be a beszélgetésbe, ha valami konkrétan érdekelte. A boltban a beszélgetés egyelőre az időjárás körül forgott. – Megint bejött a marha-nagy hideg. – panaszkodott Ági – Bejön az minden évben, de minek ? Kinek hiányzik ? –helyeselt Bori. – Kinek hiányzik a télikabát ? Kinek hiányzik a fűtés ? És mibe kerül ez minden évben… – sóhajtotta Ági. – Költözzünk el a Kanári szigetekre ! Ott jó idő van egész évben. – javasolta Márta. – Mennyivel olcsóbban megúsznánk a telet. – Jó ! Menjünk ! Mire várunk ? – nevettek többen is. – A hideg miatt az egerek is behúzódnak a házba. – terelte Márta a beszélgetést az őt érdeklő téma felé. Sokat beszélgettek az egerekről, de olyan fajtával még senki sem találkozott, amelyik nem csak a szalonnát rágja meg, hanem a babra is ráfanyalodik és csőrszerű, hosszú orrán antennányi szőrszálak vannak. Márta elgondolkodva sétált hazafelé. A friss kenyér illatát megérezve útközben körülsomfordálta néhány utcabeli kutya. Márta elzavarta őket, és tovább taposta a havat. Végre hazaért. Egyik kezében a bevásárlószatyor, másik kezében a tejeskanna, harmadik….na ez néha kellett volna, de nem volt…szóval hóna alatt az újsággal, könyökével lenyomva a kilincset, végre bejutott a házba. Ahogy belépett, bepárásodott a szemüvege. Ez rosszabb volt, mint odakint a köd. Nagy nehezen kitapogatta a konyhaasztal sarkát és rátette a tejeskannát. Megszabadult a szatyortól, az átlátszatlan szemüvegtől, a télikabáttól, csizmától, és tiszta erőből utálta a telet. Később tejet vitt ki a macskáknak. Meglepve látta, hogy a „radaregér”, amit Józsi, a férje azóta kiszedett a csapdából, és a macskatányérba tett, még mindig ott van. – Nocsak, cicusaim ! Nem vagytok ti egy kicsit válogatósak ? A macskák mohón lefetyelni kezdték a tejet. A kis tál hamar kiürült, csak a „radaregér” árválkodott benne…a macskák leitták róla a tejet, de nem nyúltak hozzá. A kiskutya is előkerült. Odadörgölőzött Márta lábához, vakkantott néhányat, csóválta a farkát, várta a reggelit. Márta újra megtöltötte a kis tálat tejjel. A kiskutya ugyanúgy leitta a tejet az egérről, mint az előbb a macskák, aztán vidáman elszaladt a kert végébe. – A te nyavalyás macskáid nem takarították el ezt a vacakot. – morgott Józsi, mikor meglátta a tálat – Mi a csodát csináljunk vele ? Itt nem maradhat ! – Dobd ki valahová ! Talán a ház háta mögé…mégse legyen itt elöl…– válaszolta Márta. – Most én fogjam meg újra, és vacakoljak vele, mert a te lusta macskáid még erre sem képesek…Nincsenek ezek egy kicsit elkényeztetve ? Kár beléjük a parizer ! Leszoknak az egérfogásról… Egy darab papírral megfogta az egeret. Nézte…forgatta. – Ez tényleg elég furcsa egy egér. Fölviszem a Rozi nénihez, megkérdezem, látott-e már ilyent. Elég idős asszony, talán már találkozott ilyen fura izével. De Rozi néni épp oly tanácstalan volt, mint a boltban a fiatalasszonyok. Dél felé járt már az idő, amikor Márta kutyaugatásra lett figyelmes, és kinézett az üveges ajtón az udvarra. A kiskutya oly kitartóan ugatott, hogy kíváncsivá tette. – Nahát ! Gyere, Józsi ! Ilyent még nem láttál…ez jobb, mint a tv-ben a Tom és Jerry. – Mi van már megint ? – morgolódott Józsi, és végre kikecmeredett a szobából, a tv elől, ahová Márta szerint le volt betonozva, mióta rokkantnyugdíjas. Kimentek a gangra, onnan nézték az előadást. Mert ez igazi előadás volt, valóságos akrobata mutatvány; Két kisebb macska szaladgált körbe-körbe. Időnként nagyokat ugrottak a levegőbe, igyekeztek elkapni azt a közöttük ugráló szürke kis valamit. A szürke kicsi valami pedig úgy pattogott, mint egy gumilabda, ügyesen kicselezte a két macskát. A kiskutya kissé távolabbról izgatottan ugatott. Hol a gazdáira nézett, hol a macskákra, mintha azt tudakolná „gazdi, mi ez a cirkusz ?”. A felizgatott kis macskák nem adták fel. Ugráltak, fújtak, rohangásztak. Az öreg macska a disznóól párkányáról figyelte a vadászatot. Izgatottan fészkelődött, helyezkedett. Egyre közelebb húzódott a disznóól sarkához. Hátát felpúpozta, ugráshoz készülődött. Sokáig kepeckedett, aztán végre elrugaszkodott. Szinte vitorlázott a levegőben, aztán nagy puffanással landolt, szájában az egérrel. A két kis macska meglepetten vette tudomásul, hogy oda a kitűnő játékszer. Mikor meglátták anyjuk szájában a kis szürke izgő-mozgót, felháborodottan fújtak és nyávogtak – Na, most jön a verekedés a zsákmányért. – mondta Márta. – Nem elég elkapni, meg is kell tartani…vagy talán odaadja nekik ? – Nézd ! Nem kell neki. Otthagyja a kicsiknek. Ilyen nincs ! Nekik sem kell. Csak addig érdekelte őket, amíg mozgott, megenni ők sem akarják. Már megint nekem kell ezt is eltakarítanom. – Lehet, hogy ez is olyan „radaregér” ? – kérdezte Márta. – Nézzük meg ! Odamentek. Ez is olyan volt. Józsi fogott egy darab papírt, indult volna, hogy kivigye a ház háta mögé. Az egyik kismacska viszont megelőzte. Szájába kapta az egeret, és elszaladt vele. – Talán mégiscsak megeszi. Legalább nem nekem kell fogdosnom. – Csak meg ne ártson szegénykémnek. – aggodalmaskodott Márta. Elindultak a macska után, meglesni, hogy megeszi-e vagy sem. Nem ette meg. Letette a ház háta mögött, a tegnapi „radaregér” mellé, és elszaladt. Márta csak állt és nézett…Nem csak két egér volt ott, hanem négy. – Márta ! Mi olyan érdekes ? Mit nézel annyira ? – kérdezte a férje, mikor utolérte. – Te reggel egyet hoztál ide. Itt pedig négy van. Az a negyedik, amit a macska most hozott. Hogy került ide a másik kettő ? Te fogtál azóta a csapdával, vagy a macskák hozták ? – Na ne…még hogy a macskák… – Nem olyan buták és lusták azok, mint ahogy te azt gondolod…láthatod… Éjjel újabb radaregeret fogott a csapda. Márta reggel kivitte a ház háta mögé. Döbbenten látta, hogy a tegnapi négy egér mellett van még vagy húsz …ugyanolyan. A macskák és a kiskutya odasomfordáltak, dörgölőztek a térdéhez, várták, hogy reggelit kapjanak. Az egérkupacot gondosan kikerülték. Márta kezéből kiesett az egér…pont a kupac tetejére. Az egérkupac napról-napra gyarapodott, egyre nagyobb lett. Mártáék odahordták azokat az egereket, amiket a csapdával fogtak, de valószínűleg oda kerültek azok is, amelyeket a macskák ejtettek el. Márta dicsérte a szorgalmas macskákat, de Józsi még mindig nem akarta elhinni, hogy az oktalan macskák is odahordják a zsákmányt. Szerinte amikor maguk is látták, hogy a macska odaviszi az egeret, az csak egy egyszeri véletlen volt. A gyerekek mindennap kimentek megsaccolni, hány radaregér lehet a kupacban. Olyan sok volt már, hogy megszámolni nem lehetett. A hó is gyakran betakarta a kupacot, de mindig került a tetejére néhány új példány. Egy idő múlva nem fogtak több radaregeret. Normális , rendes háziegerek voltak a csapdákban és a macskák szájában is. Ezek nem kerültek a kupac tetejére, ezeket a macskák vidáman megették. A hó betemette a kupacot. Vastag hó borította a kertet, az utat, a ház tetejét…a ház mögött a kupacot…és egyáltalán az egész tájat. Idővel feledésbe merült az egész radaregér ügy. Tavasszal, hóolvadás után csak egy nagy barna folt jelezte, hogy hol volt az a hatalmas egérkupac. Vékonyan földet szórtak rá, hogy ne csúfítsa a kertet. Évekkel később Márta felsikoltott, mikor az Interneten kalandozva egyszer csak meglátta a „radaregeret”. …Etruszk cickány…védett állat…rendkívül ritka…európai előfordulási sűrűsége tíz négyzet kilométerenként egy példány…. – Nálunk mintha egy kicsit sűrűbben lettek volna…– kicsit elmorfondírozott rajta, hogy hogyan és miért, és hogy egyáltalán ugyanarról a fajról van-e szó…aztán másfelé fordult a figyelme és a „radaregerek” szépen kiugráltak memóriájából.


Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!