Bejelentés



tortenetek
scifi...scifi...

MENÜ










Üzenőfal


Név:

Üzenet:



BAB





Ron benyitott a hálószobába.
– Ne! Ne kapcsold fel a villanyt! – kiáltotta Erika.
– Miért ne kapcsoljam fel ? – kérdezte Ron meglepetten. – Tapogatózzak az ágyig, mint egy vak ?
– Inkább, minthogy felkapcsold a villanyt!
– De miért ?
– Nem akarom, hogy így láss! – panaszkodott Erika. – Ha így meglátsz, elmegy a kedved…még az élettől is.
– Már megint a bogarak ?
– Igen. Azok az átok bogarak! Megint összecsíptek. Most már nem csak a bokám, hanem a csuklóm is be van dagadva, a változatosság kedvéért az arcom, a nyakam és a fülem is. Inkább ne próbáld meg elképzelni, hogyan nézhetek ki!
– Érdekes, engem sohasem csípnek meg.
– Persze, mert te nem mész ki a hajnali harmatba babot szedni.
– Annyiszor mondtam már, hogy öltözz fel rendesen, ha kimész…
– Felöltöztem! Hosszúnadrág, csizma, magas nyakú pulóver…izzadok benne, mint a ló, de ezek a nyavalyás bogarak mégis összecsípnek.
– Akkor húzzál szkafandert! – fakadt ki Ron. Nagy morcosan a fal felé fordult, és már horkolt is.

Ron és Erika úgynevezett „ elő-telepesek” voltak a ZX-267-esen. Kétszemélyes expedíciójuk készítette elő a bolygó betelepítését. Hatalmas szállítóűrhajóval érkeztek. Feladatuk az volt, hogy a készleteket, felszereléseket, a robotok segítségével megfelelő raktárakban helyezzék el. A raktárak hamar elkészültek, a robotok szorgalmasan rakodtak. Miután felépítették a házukat, a központi állomást, és üzembe is helyezték, a hatalmas szállítóhajót visszaküldték a földre.
A telepesek első nagyobb csoportja csak körülbelül hat hónap múlva várható. Ronnak addig még nagyon sok dolga van, minden este fáradtan zuhan az ágyba. Erika viszont egy kicsit unatkozik. Erika ugyanis orvos. Neki majd akkor lesz igazán dolga, ha megérkeznek a telepesek; sok ember, sok gyerek, balesetek, fertőzések stb. Ronnak nem sokat tud segíteni, legfeljebb a kórház berendezésében. Hogy agyonüsse az időt, nagy kertészkedésbe fogott. De nem elégedett meg azzal, hogy virágokat ültessen a ház köré. Takaros kis veteményeskertet csinált a ház mögött. Bőségesen volt ugyan élelmiszerük, de a friss gyümölcs, zöldség azért mégiscsak más. Eszébe jutott a dédanyja, akinek volt egy kis babföldje. Hajnalonként ment ki a földre leszedni a termést. Azt mondta, a babot hajnali harmatban kell leszedni, nehogy kipörögjön. Dédapa nagy kosarakban hordta be az udvarra. Egész nap szárították a napon. Ahogy az érett hüvelyek száradtak, sok felpattant, és kiröpült belőle a babszem. Este aztán nekiálltak vasvillákkal kicsépelni, hogy egy szem bab se maradjon a hüvelyekben.
Erika tehát egy napon nekiállt babot vetni. Hely volt elég, vetőmag is…
Erika boldog volt. A föld zsúfoltsága, a nyolcvanhatodik emeleti húsz négyzetméter után hogy ne lett volna boldog a babföldön…Csak egyvalamire nem gondolt: a bogarakra.

Ron éppen a leendő óvoda építkezésén ellenőrizte a robotokat, amikor felcsillant a csukló-rádiója. Vételre állította.
– Központ hívja az ügyeletest. – mondta a géphang.
Ron elnevette magát: Még hogy ügyeletes! Én vagyok itt egyelőre az egy szem építésvezető, koordinátor, diszpécser, főnök és beosztott. Vicces, hogy ma pont én vagyok az ügyeletes! Minden nap én vagyok az ügyeletes…ki más lenne. Erikának semmi műszaki érzéke nincs, ugyan segít nekem, amikor éppen kedve van, de számára akkor kezdődik majd az ügyelet, ha megérkeznek a telepesek. Na persze a központi számítógépen ez a szabványszöveg…
– Központ! Itt az ügyeletes! Jelentkezem. –szólt végre a rádióba.
– Ügyeletes! Haladéktalanul jöjjön a központi állomásra! – darálta a géphang. – Vészjelzés érkezett egy közeli szektorból. Egyszemélyes felderítőhajó. Meteortalálat érte, irányításra szorul.

Ron néhány perc múlva már a központi számítógép előtt ült.
– …meteortalálatot kaptam. Nem tudom pontosan felmérni a hajó sérüléseit. A kabin levegője kiszökött az űrbe. A rajtam lévő védőruha oxigéntartalma tizenhat órára elég…a műszerek szerint.
Ronnak a pilóta hangja valahogy olyan ismerősnek tűnt.
– Hát ez nem lehet igaz…- morfondírozott magában – Csak nem Bob az? …Az a disznó Bob! Ott ül kinn az űrben, kinn a „zűrben”. Érdemes lenne otthagyni. ..De persze nem lehet. A szolgálat az szolgálat. Még ezt a disznót is meg kell menteni…ha lehet. És, ha idő előtt elfogy az oxigénje…
Ron elhessegette a kaján gondolatot, és beleszólt a mikrofonba:
– ZX-267-es jelentkezik. Közölje a pontos helyzetét!
– A koordinátáim 008564770…
– Értettem. Vontatósugárra veszem. Készüljön fel! Nullakor átveszem az irányítást.
– Nullakor átadom az irányítást.
– Visszaszámlálást indítom: 10,9,8,7,6,5,4,3,2,1,nulla!
– Köszönöm, ZX-267-es. Most már csak az oxigén tartson ki…- mondta megkönnyebbülten a pilóta.
– Most már irányban vagy. Ráérünk beszélgetni…időnk van…úgy tizenhat óra…A landolás tizenhat óra múlva várható. Mesélj, ki vagy és mi történt veled?
– Bob Wilson vagyok. Hazafelé tartok a B-543-as körzetből. Meteortalálat ért.
Ron a térdére csapott és felkiáltott.
– Hát tényleg te vagy? Megismertem a randa hangodat még az űrön át is, még a zűrön át is!
– Tessék?
– Ron vagyok.
Döbbent csend, aztán egy tétova kérdés.
– Ron? Ron Miller?
– Igen, Ron Miller vagyok személyesen.
Pillanatnyilag én vagyok a ZX-267-es ,egy személyben, mint elő-telepes.
– Ron! Ron, most mi lesz? Most visszaadod?
– Megérdemelnéd…- Ron egy kicsit élvezte a helyzetet, de aztán úgy döntött, hogy ő nem lehet olyan disznó, mint Bob.
– Most tényleg vontatóra vettél, vagy itt hagysz a nagy semmiben oxigén nélkül?
– Vontatóra vettelek, ne izgulj! Én nem vagyok olyan disznó, mint egyesek. Te csak azért drukkolj, hogy kitartson az oxigéned a landolásig.
– Ron! Én valóban disznó voltam…elismerem.
– Még szép!
– Olyan fontos volt neked az a lány? Utána szóba sem álltál velem. Mire hazakeveredtem a közösen bérelt lakásba, te már elköltöztél…Nem is tudtam elnézést kérni tőled. Pedig kerestelek.
– Elnézést kérni? Azért, amit tettél?
– Jó, akkor bocsánatot kérek. Ron, bocsáss meg!
– Talán megbocsátok. Habár nem könnyű. Tudod, mikor ott kuksoltam a lezárt szaunában, aminek a zárkódját csak te tudtad…Te meg közben az én Erikámmal randiztál. Azt hazudtad neki, hogy téged küldtelek a randira magam helyett. A szauna fülkében nem volt ám valami sok levegő!
– De időben telefonáltam Gregnek, a szomszédba, hogy engedjen ki. A kódot is megadtam neki.
– Kösz! Marha kedves volt tőled. De azt persze nem tudtad elképzelni, hogy én mit álltam ki abban a fülkében. Na mindegy, Erika azóta a feleségem lett, most itt van velem a ZX-267-esen.
– Azt hiszem, landolás után nem merek majd a szemébe nézni.
– Kénytelen leszel. Ő itt az orvos. Meg fog vizsgálni.
– Ron, nem tudom, elég lesz-e az oxigénem…
– Jó, akkor hagyjuk a beszélgetést, ne pazarold az oxigént! Landolás előtt még hívlak.

Hajnalodott.
Erika egyedül ébredt. Ron este hazaszólt, hogy a központi állomáson marad, mert valami váratlan dolga akadt.
A ZX-267-es olyan szép volt, mint a Föld lehetett valamikor régen.

Erika szeretett babos kertjébe készült. Eszébe jutott Ron múltkori megjegyzése.
– A szkafander! – nevetett fel – Tényleg! Belebújok! Az űrhajón úgysem használtuk egyszer sem, most legalább hasznát veszem. Most kifogok rajtatok, ebadta, rusnya bogarak! - felvette a szkafandert, és vidáman indult babot szedni.

Hajnalodott.
Bob már látta a központi állomást, és körülötte az épületeket.
A ZX-267-es olyan szép volt, mint a Föld lehetett valamikor régen.

– Bob! A településhez közel fogsz landolni. A ZX-267-es levegője belélegezhető. Jobb, mint a földi levegő. Amint landoltál, én nyitom a zsilipedet, te pedig nyisd fel a sisakodat! Csak addig tartson ki az oxigéned!
– Már nagyon nehezen lélegzem. Ron! Mennyi van még hátra?
– Már csak másodpercek. Tarts ki!

Bob hajója finoman, puhán landolt. A zsilip kitárult. Bob kicsatolta magát az ülésből, nehézkesen felállt, keze már a sisakon volt…

– Ron! – üvöltötte – Becsaptál!
– Bob! Mit beszélsz? Mi van?
– Azt mondtad, belélegezhető a levegő. Miért hazudtál?
– Bob! A levegő belélegezhető! Nyisd már ki a sisakodat!
– Meg akarsz ölni?
– Nyisd ki a sisakodat!
– Nem nyitom! Te bosszúálló gyilkos!
– Bob! Megőrültél?
– Ron, ne hazudj nekem, nem vagyok vak, látom, amit látok.
– Mit látsz? Megártott az oxigénhiány?
– Nem. A rideg valóságot látom. Azt mondtad, nyissam ki a sisakot. Kinéztem a zsilipen, és mit látok?
– Mit látsz?
– Ron! Egy emberi alakot látok. Szkafanderben!!!
– Bob! Higgy nekem, és nyisd ki a sisakod!
Ron még sokáig ordítozott a rádióba, de Bob azt már nem hallotta. Elfogyott az oxigénje. Elvesztette az eszméletét.

– Hát, Erika, hamarabb kezdődött az orvosi ügyelet, mint gondoltuk volna…- mondta Ron Bob betegágya mellett, a félkész kórházban.

Megjelent: 1997. júliusában az X-magazin 7. számában.

( olvasható a www.solaria.hu oldalon is. )

PDF formátumban

Vissza a NOVELLÁK főoldalra




Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!